|
|
|
|
Ja, de ugyanúgy Wolskit se tartották Floridában Ráadásul neki az már utánunk a 3. csapata volt
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#38766) |
|
|
|
|
|
|
|
Innen is látszik, hogy a Wolski trade kiváló volt. :)
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#38764) |
|
|
|
|
|
|
|
Ha 3. választottként megy el egy olyan, aki 2 meccset játszott, az sokkal kevésbé a mindent lehengerlő tehetségét mutatja, mint azt, hogy a többiek nagyon vékonyak. Főleg úgy, hogy mindenki tudta, hogy nincs kiemelkedő játékos a drafton. Egy Crosby esetében igaz lenne amit írsz, de ezen a drafton nem.
Első 10-ből 8 védő. Ugye azt sem kell magyarázni, hogy egy védő prospektről sokkal nehezebb megjósolni, hogy beválik-e az NHL-ben, védőt húzni sokkal nagyobb kockázat mint csatárt. Ha figyeled a draftokat, ez látszik is azon, hogy mennyi csatárt húznak általában elől. Azért is vállalta sok csapat a kockázatot, mert nem nagyon volt rendes csatár.
Mély draft azt jelenti, hogy a 2. 3. körben is lehet jó játékost húzni. Ezen adrafton kb. az első 25 után már nem volt olyan, akire felkaptad a fejed, hogy de jó is lenne a csapatodba.
Egyetértek azokkal akik szerint ez egy átlagnál sokkal gyengébb draft állomány volt.
|
| |
|
|
Válasz hyundai26 hozzászólására (#38761) |
|
|
|
|
|
|
|
Egyébként Muelleren és Porteren kívül minden RFA kapott offert. Haladunk, haladunk..Nagyon várom már az elsejét. Magyar idő szerint mikor nyit a piac?
|
| |
|
|
|
|
Az a "jó" az ilyen cikkekben, hogy ilyet könnyű írni.
Mert leírod, hogy "egy neve elhallgatását kérő keleti vezető azt mondta, hogy", aztán máris dobálózhatsz olyasmikkel, hogy "áh, hát ez [] szar egy draft, sehol egy értelmes játékos, mindenki gagyi szar."
Senki se vállalja a nevét, és mindenki olyanokat mond, hogy azért ki is rúgnák, ha megtudnák, hogy ilyet mondott.
|
| |
|
|
|
|
Mueller? Az igen..Nagyon billeg a mérleg Parise felé.
Wilsonnak annyira nem örülök, mert 1. SOB szerintem fontosabb lenne/lett volna, 2 simán tradelhető lehetett volna a joga mondjuk egy draft körért. Ettől függetlenül nem baj, hogy marad.
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#38760) |
|
|
|
|
|
|
|
Ez a cikk elég nagy sz.r már bocsánat.
Még a no1 pickről is rosszat írnak ráadásul mindenkiről nem csak róla. pl.:
- Galchenyuk "He played only two regular-season games because of a knee injury. Big questions." ettől függetlenül egy kibaszottul tehetséges játékos, nem véletlen lett még így is a 3. választás a drafton
- Grigorenko "Had a horrible playoff and his status could be hurt as a result." viszont az nem említik meg, hogy az u18-as vb-n 7 meccsen 18 pontot szerzett és a QMJHL-be 59 meccsen lőtt 40 gólt és szerzett 85 pontot.
Sorolhatnám még. Aki ezt a cikket írta az mindent csináljon csak ne ezt
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#38759) |
|
|
|
|
|
|
|
Örülünk Mueller viszont nem kapott QO-t, szegény srácot de sajnálom, hogy ennyivel vége nálunk. Porter viszont végre eltakarodik.
|
| |
|
|
Válasz Acco hozzászólására (#38756) |
|
|
|
|
|
|
|
| Az idei épp ellenkezőleg. Inkább mély draft volt ez. |
|
http://www.torontosun.com/2012/06/16/draft-could-be-weakest-in-years
Twitteren is sok scouttól idéztek, hogy a top pickeken kívül nem nagy eresztés.
|
| |
|
|
Válasz Fecooo hozzászólására (#38757) |
|
|
|
|
|
|
|
Hát akkor rosszul olvastad, mert az idei draft olyan volt volt, hogy nem csak 1-2 igazán tehetséges srác volt hanem az 1. körbe választott játékosok legalább felének szép NHL-es karrier néz ki szvsz. Bár a többiek se panaszkodhatnak majd, de ezt persze így előre kijelenteni én se merem de az idei mezőnyben szerintem tényleg jó kis játékosok vannak, de hát puding próbája az evés szóval majd kiderül.
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#38755) |
|
|
|
|
|
|
|
Az idei épp ellenkezőleg. Inkább mély draft volt ez.
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#38755) |
|
|
|
|
|
|
|
Wilson aláíratva 3 évre! Örülünk?(!)
|
| |
|
|
|
|
Ahogy olvastam, alapból gyenge volt az idei draft, de legalább húztunk pár szélsőt, valamelyik csak bejön. Pracey azt mondta, hogy a bent lévő legjobbat fogja választani, ő tudja.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#38754) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem nehéz kijelenteni, hogy az utóbbi évek leggyengébb draftját sikerült összehozni, persze 1st pick hiányában annyira nem meglepő.
|
| |
|
|
|
|
Így utólag végig gondolva, hogy csak csatárokat draftoltunk, még jobban nem értem, hogy miért nem kellett Silas és Rutkowski.
|
| |
|
|
|
|
Forsberg csak egy van, és ő megismételhetetlen.
|
| |
|
|
Válasz Cshoobee hozzászólására (#38751) |
|
|
|
|
|
|
|
pedig mlyen szep lett volna ha Colorado egy Forsberget draftol...
|
| |
|
|
|
|
mostmar egy par eve nezem a draftokat itt, es azon kezdtem lamentalni, hany olyan ev esik majd, amiben kb csak torpe centert draftolunk, egy olyanra, amikor normalis, igazai szelsot?
mert eddig 3-0, ha landeskogot nem szamitjuk.
|
| |
|
|
|
|
Legalább húzunk szélekre is. Hamarosan pedig jön a szokásos low-end kapus pick
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#38748) |
|
|
|
|
|
|
|
Joseph Blandisi, ő is apró, jobbszélső, Hishon ismeri, de nem játszott vele, mert McNabb egy rohadt tetves patkány.
|
| |
|
|
|
|
Troy Bourke-nél nagyobb. :)
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#38746) |
|
|
|
|
|
|
|
Michael Clarke, Windsorból, törpe center, szóval csak a szokásos. Gondolom, amolyan Olver-féle játékos lehet/lesz.
|
| |
|
|
|
|
Eddig egy dolog tetszik ebben a draftban, hogy Sörmen egy cserét sem csinált, viszont ez a Heard pick nem jön be.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#38743) |
|
|
|
|
|
|
|
az mindjárt más, én eliteprospects-en néztem, ezek szerint régi adatok voltak ott.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#38742) |
|
|
|
|
|
|
|
Boruke még elég fiatal, de ha megerősödik még jó lehet. Azt írják róla, hogy PP-ben és PK-ban is jó, és Parise-hoz hasonlítják a stílusát. És nem mellesleg az Avs a kedvenc csapata. Meglátjuk, még bőven van 2-3 éve fejlődni. Egyébként 180lb és nem 150
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#38741) |
|
|
|
|
|
|
|
Mi a fene ez, jégtáncra draftolunk? :|
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#38738) |
|
|
|
|
|
|
|
Nyilván fog erősödni, de ez nagyon kevés még ilyen korban is. 15-20 kilót még fel kéne tornásznia magára.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#38739) |
|
|
|
|
|
|
|
Az igen. Nem gondoltam, hogy ropikat is a jégre fogunk küldeni
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#38738) |
|
|
|
|
|
|
|
Troy Bourke a kövi pickünk, ő már jobban tetszik, benne volt a kanadai U18as válogatottban is, 7 meccsen 7 gólpasszt szerzett. 5'10", 150 lbs
|
| |
|
|
|
|
Egyszerűsítve a kérdésem:
Miért nem választunk 2-t a 2. körben (Liles dealből a pick hova lett)? Csak a Caps vihette el.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#38732) |
|
|
|
|
|
|
|
Egyenlőre én se látok benne sokat. Ráadásul azt írják, hogy a Leafs draftolta, de szerződést már nem ajánlottak neki, pedig állítólag jó volt a srác. Szerintem már az AHL-ben fog kezdeni, nem látom értelmét, hogy az OHL-be menjen vissza, főleg mert Malone valószínűleg a fenn kezd már.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#38731) |
|
|
|
|
|
|
|
Jaj tényleg, rájöttem, hogy már én sem értem... :D
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#38733) |
|
|
|
|
|
|
|
Duchene fizetése jövőre 3,25 M, utána 3.75 M. Tökéletes.
|
| |
|
|
|
|
Kik azok az ők? Azt tudom, hogy a Bruins Pickjét kaptuk Liles-ért, mi nem adtuk oda a Starsnak, vagy nálunk kell legyen (de ott nincs), vagy a Caps hívta le magának és valami csere folytán odaadta a Starsnak, viszont ez esetben jövre még meg van a 2. pickünk.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#38732) |
|
|
|
|
|
|
|
Azért, mert a Leafs anno a Bostontól kapott pickét (Kaberle-trade talán) adta nekünk JML-ért, ők meg valahogy elcserélték a Dallashoz. Mindenesetre nálam a 41. hely azt jelenti, hogy jövőre húznak a 2. körösünkkel a fővárosiak.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#38730) |
|
|
|
|
|
|
|
Visszatérve a pickre, nem vagyok lenyűgözve. Szerintem ő később is benn lett volna, ha meg nem vagyunk annyira lenyűgözve a felhozataltól, miért nem trade-eltünk lefele?
|
| |
|
|
|
|
Szerintem az ideit hívták le. De azt, amit Liles-ért kaptunk (pedig úgy emlékeztem, hogy a sjátot adtuk), érdekes módon a Starss draftol a Bruins helyett, és nem a Caps lehet tovább cserélték, valahol elvesztettem a fonalat. :)
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#38726) |
|
|
|
|
|
|
|
Heard tavaly meghívást kapott a Leafs rookie campbe:
http://www.thestar.com/sports/hockey/nhl/mapleleafs/article/1020913--heard-of-this-guy-undrafted-rookie-making-noise-at-maple-leafs-camp
|
| |
|
|
|
|
McGinn tesója megy a Canes-be.
Egyébként verekedős a srác, jópár videó van fenn róla a youtube-on
|
| |
|